Szórakozás

Betty Love-nak az asztrológia tanította meg a lét értelmét

A reggeli beszélgetős műsorok állandó visszatérő szereplői azok a sztárok, akik már visszavonultak a nyilvánosság elől. Ilyenkor általában abba kaphatunk betekintést, hogy mi történt az adott ismert személlyel, mióta kizárta a nyilvánosságot az életéből, így tudhattuk meg a Fem3 Café műsorból például azt is, hogy Betty Love hogyan és miért fordult az asztrológia felé, mit gondol a sorsról, és hogyan neveli kislányát.

Boros Bernadett a Soho Party énekeseként Betty Love művésznéven vált ismertté, majd szóló énekesnőként is kipróbálta magát. Olyan dalokat köszönhetünk neki, mint például Az éjjel soha nem érhet véget, az Olyan, mint a méz, vagy az egyik leghíresebb neve alatt futó szerzemény, a Repülj tovább. Betty Love a Fem3 Caféban mesélt Joshi Bharatnak a visszavonulása óta eltelt 13 évről. 

Visszavonulását követően találta meg magának az asztrológiát,

ami annyira érdekelte, hogy tanulni is elkezdte azt. Énekesként eltöltött évei annyira intenzívek voltak, hogy kellett számára valami új, valami más, így fordult az asztrológia felé, amely megtanította számára, hogy mi a lét értelme.

Egészen kiskorom óta vannak olyan emlékeim, hogy mindig azt kutattam, ami az emberben a mögöttes, a belső, mi az, ami összetart, mi mozgatja a lelkünket, a szellemünket.

– mesélte az énekes az asztrológiáról.

Az éjjel mégis véget érhet - Betty Love új dalokkal és új stílussal tér vissza
A Soho Party egykori énekesnője ismét hallatná a hangját, és nem csak a szurkolódallá vált retró-sláger kapcsán.

Hálás a sorsnak, hogy terelgetve volt, illetve saját anyaságának, hiszen azt hatalmas ajándékként éli meg. Azt gondolja, hogy semmi más nem változtatta meg nőként annyira az életét, minthogy anya lett.

Számára most a szeretet a legfontosabb. 

Kislányával kapcsolatban még kifejti, hogy kezdetben elkövette azt a hibát, hogy túlságosan is féltette és óvta őt, de erre a hibájára hamar rájött így most már csak terelgeti őt.

Én úgy hiszem, hogy amit én magamban megfejlődök, azzal ő neki már nem kell küszködnie, és igyekszem magamon munkálkodni nap, mint nap, mert ez egy folyamatos munka, a szó nemes értelmében.

– mesélte a gyermeknevelésről az énekes.

Párjával való kapcsolatáról elmesélte, hogy most már jobban engedi saját magának, hogy mély legyen, ami egy folyamat volt, így viszont sokkal beljebb tudja engedni magában az párját. Jelentsen ez akármit is. Ez talán annak köszönhető, hogy rájött érzékenységét nem kell titkolni, hiszen az inkább erény, mint gyengeség.

Jelenleg új projekten dolgozik, ahol Betty Love már mint csak brand lesz jelen, lélekben egy teljesen más Betty Love-val találkozhat a közönség.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik