Szórakozás

Balesetet szenvedett Németh Lajos

Egy éve már, hogy nyugdíjba ment a TV2 ikonikus időjósa, Németh Lajos, ám azóta sem állt meg: épp ugyanolyan pörgős életet él. Németh nemrég egy kirándulás alkalmával balesetezett, de szerencsére személyi sérülés nem történt.

“Egy erdei szerpentinen mentünk, és épp arról beszélgettünk, hogy mostanában mennyi vadbalesetről hallottunk. Vissza is vettem a sebességet 70 kilométer per órára. Ekkor egy nagyobb kanyarban egy motoros érkezett szemből. Nem tudta már úgy bevenni, hogy ne ütközzön nekem. Szerencsére nem sérült meg, és a motor és a kocsi is megúszta pár karcolással. Szerencsénk volt, de azt kell mondjam, negyven éve vezetek, és eddig még nem nagyon volt balesetem”

– mondta a Blikknek Németh Lajos, aki nagyon élvezi a nyugdíjas éveket.

“Az első perctől fogva egyfajta felszabadultság-érzés kerített a hatalmába. Hogy többé már nem kell stresszelnem azon, hogy ha törik, ha szakad egészségesnek és épnek kell lennem. Ketten voltunk Gaál Noémivel, és minden este valamelyikünknek ki kellett állni a kamerák elé, mert az élő időjárás-jelentés szent dolog volt. Nem rekedhettem be, ha herpesz jött ki a számon, aggódnom kellett, hogy el tudják-e tüntetni a sminkesek.”

(Kiemelt kép: TV2)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik