Szórakozás

Egyre jobban van a rákbeteg Benkő László

Benko-Laszlo(17c3869a-3c4b-4252-a9a7-aaeb29c6a5cd)(430x286).jpg (Array)
Benko-Laszlo(17c3869a-3c4b-4252-a9a7-aaeb29c6a5cd)(430x286).jpg (Array)

Hosszú hónapok bizonytalansága és vizsgálatok sorozata után, június végén kiderült, hogy Benkő László májdganata rosszindulatú. Az Omega billentyűse azonban a sokkoló hír után sem zuhant magába, továbbra is koncertezik és bízik a felépülésben. Már csak azért is, mert legutóbbi kezeléseit követően jó híreket kapott.

Jól reagál a kezelésre, az újfajta terápia hatására a rákos sejtek mennyisége csökkenni kezdett. Egyetlen fellépését sem mondja le, azt mondja, a zenélés segíti a gyógyulásban. Betegsége miatt azonban nagyon sokan aggódnak érte.

Legutóbb a Rockmúzeumbab Rákóczi Feri kérdezte az elmúlt időszakról.

“Bázelben voltunk, és csak arra emlékszem, hogy azt éreztem, valami nagyon nem kóser. A turnénk utolsó állomása volt, és persze azt gondoltam, hogy kimerültem. Aztán ki kellett hívni az orvost. Végül hazakerültem, itthon már beutalóval mentem a kórházba. Először azt hittük, hogy a szívemmel lehet valami baj. A vizsgálatok után az orvos előkerült, megállt előttem, és beszélni kezdett. Nem volt sem szomorú, sem vidám. Azt mondta, rákos vagyok”

– idézi a Bors Benkő szavait.

(Kiemelt kép: MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik