Szórakozás

Itt az idő: beszélnünk kell Melania Trump ruhaválasztásairól!

Teljesen mindegy, hogy valaki szeretne-e elnökfeleség lenni vagy sem, ha végül az lesz, akkor bizony first ladyként írott és íratlan kötelességei vannak. Ezek közé tartozik többek között a mindig kifogástalan megjelenés is, aminek a csúcsa a stílusikon lét. Utóbbi kevés embernek jött eddig össze (Jacqueline Kennedynek és Michelle Obamának például igen), pedig akár kapóra is jöhet, ha a férjünk akkora butaságokat csinál, hogy szeretnénk elvonni róla a figyelmet.

Hol vagy, Michelle?

Mielőtt rátérünk Melania Trump stílusára, emlékezzünk vissza picit Obama feleségének ruhatárára! A Michelle Obama dress kifejezésre nagyjából 20 millió találatot hoz a Google, ami nemcsak azt jelenti, hogy nagy volt az érdeklődés aziránt, hogy mit visel a 2009 és 2017 közötti first lady, de azt is, hogy az újságok is szívesen cikkeztek róla. Ráadásul pozitívan: a legtöbb írás a legjobb ruháival és felejthetetlen divatpillanataival foglalkozik, a legrosszabb szettekkel pedig csak a kevésbé ismert oldalak, illetve blogok foglalkoztak.

Emlékezzünk vissza például arra a Versace estélyire, amit az utolsó Fehér Házban töltött állami vacsoránál viselt:

Fotó: WireImage/Leigh Vogel

Vagy arra a NAEEM KHAN-ra, amit akkor vett fel, amikor a norvég miniszterelnökkel találkoztak férjével:

Fotó: Getty Images/Drew Angerer

Vagy a Marchesájára 2014-ből:

Fotó: Getty Images/Olivier Douliery-Pool

Mindeközben Donald Trump feleségének szettjeire keresve rögtön az első oldalon több olyan találat is van, ami a legjobb ruhák mellett a közelmúltbeli megosztó darabokról ír. Tény, hogy az esetek nagy részében a szlovén származású exmodell is vállalhatóan, sőt, kimondottan stílusosan jelenik meg, hónapról hónapra belefutni olyan összeállításokba, amik simán feledtetik azokat.

Ami egyébként azért is fura, mert bár milliárdos, és emiatt a HollywoodReporter szerint saját magának veszi a ruhákat, elnökfeleségként egy egész gárda várja, hogy tanácsokkal lássa el őt.

Ráadásul Herve Pierre nemcsak ruhákkal, de tippekkel is folyamatosan ellátja.

Balhé a beiktatás előtt

Még nem is volt hivatalosan first lady, máris elutasították: több tervező – például Marc Jacobs, Tom Ford, Derek Lam, Phillip Lim és Christian Siriano is – azt mondták, nem hajlandóak öltöztetni Trumpot, és a beavatási ceremóniára sem adnak neki ruhát.

Inkább arra fordítanám az energiámat, hogy azoknak segítsek, akik Trumpnak és követőinek áldozatául esnek

– mondta akkor Jacobs. A ceremóniára végül egyébként a Ralph Laurentől kapott egy köpenyt, amiért utána elég rendesen is támadták a márkát.

Máris támadják a márkát, ami Melania Trump beiktatási ruháját adta
Összefoglaltuk, miért zúdult össztűz most a Ralph Laurenre.

Melania Trumpot nehéz kiismerni: tavaly októberben az egyik elnökjelölti vitán egy 240 ezer forintos Gucci-felsőben jelent meg, aminek az áránál sokkal fontosabb volt a fazonja.

A nyaknál masnis blúzoknak (angolul pussy bow) ugyanis elég erős feminista múltja van – az elnökjelölt viszont pont arról ismert, hogy lekezeli, tárgyiasítja a nőket, és szexista jelzőkkel illeti őket.

A kampányszóvivő akkor azt mondta, ez csupán a véletlen műve, de ezt azért érdemes elosztani kettővel.

240 ezres felsővel üzent Melania Trump
Kérdés, hogy ki volt a címzett.

Azon lehet vitatkozni, hogy valakinek egy fazon mennyire előnytelen vagy sem, azon viszont kevésbé, hogy milyen szettet választ arra, hogy hurrikán sújtotta területekre ellátogasson. Donald Trump felesége elég mellélőtt, amikor augusztus végén a Harvey után letarolt lakóhelyekre ment, a sajtóban elég jól eljátszható kártyát viszont sikerült azzal megsemmisítenie, hogy tűsarkúban érkezett.

Amerikai horrorsztori

Legutoljára egy helikopterút után fotózták a first ladyt (kiemelt képünkön is ez látszik): kezében Hermès Birkin-táskával, felül pedig egy Calvin Klein-inget viselt. Ami, a márka legutóbbi kollekcióját tekintve, elég érdekes választás.

A Calvin Klein ugyanis úgy kénytelen és próbálja megtartani az „amerikai” életérzést, hogy közben az Államok teljesen káoszban van. 

A DazedDigital például azt írja, a múlt héten bemutatott báli ruhájuk olyan, mint egy szemeteszsák, amibe a testeket csavarják:

A véres csizmát talán magyarázni sem kell:

THE BOOTS @calvinklein #calvinklein205w39nyc

A post shared by Pieter mulier (@pieter_mulier) on

Kiemelt kép: Pool/Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik