Szórakozás

Saját melléből fejt anyatejet osztogatott a Burning Man fesztiválon a menstruációs fehérneműk feltalálója

Miki Agrawal szerint a friss anyatej nagyon finom volt, az ízét a kókusztejhez hasonlította.

Viszonylag kevés olyan hír van ma már a Burning Man kapcsán, ami úgy igazán meg tudja botránkoztatni a közvéleményt. Tudjátok ez az a fesztivál, ahol minden évben van valami botrány, idén például halálra égett egy férfi, amikor szándékosan a lángok közé vetette magát. Merthogy a Burning Man, mint ahogy a neve is mutatja, arról szól, hogy a fesztivál végén felgyújtanak egy hatalmas bábut.

Mindenféle ember megfordul itt, nagy kedvelője a Burning Man-nek például Vajna Tímea, a filmügyi kormánybiztos felesége is.

Idén a fent említett tragikus haláleset mellett az keltette az egyik legnagyobb visszhangot, hogy a Thinx, menstrucáiós fehérneműket áruló cég egyik alapító-feltalálója, Miki Agrawal a saját melléből fejt anyatejet kínálgatta a fesztiválkozóknak. Mutatjuk:

Agrawal elmondta, hogy a fesztiválon háromóránként fejte a melleit, ám nem azért, hogy a bulizóknak osztogassa a produktumot. A gyermekének szerette volna elraktározni a tejet, ráadásul, ha nem teszi mindezt, akkor a mellei borzalmasan fájnak, ez pedig nem túl szerencsés egy mozgalmas buliban.

Amikor látták, hogy mit csinálok, rengetegen odajöttek hozzám, hogy nem maradt-e ki egy kis tejem, mert szeretnék a kávéjukba tenni, vagy egyszerűen meginni.

Az anyuka végül beadta a derekát, és volt, hogy engedett a bulizók kérésének, sőt, elárulta, hogy ő maga is megkóstolta a saját tejét, amikor nem volt nála víz. Agrawal szerint a friss anyatej nagyon finom volt, az ízét a kókusztejhez hasonlította.

Slate

Ajánlott videó

Olvasói sztorik