Szórakozás

Minden előzmény nélkül halt meg Tolvai Reni 52 éves édesapja

Tolvai Reni múlt héten elvesztette az édesapját. A 2010-es Megasztár győztese először a Facebook-oldalán írt élete legfájdalmasabb időszakáról.

Tolvai Reni édesapja 52 évesen hunyt el, minden előzmény nélkül. Kiváló kondícióban volt, állítólag sosem volt beteg, nem csoda, hogy halála megdöbbentette és sokkolta a szeretteit. A férfi a családi nyaraláson lett rosszul Görögországban. Alig kapott levegőt, nyomást érzett a mellkasában, és zsibbadt a bal keze is, ezért mentőt hívtak hozzá.

Az orvosok az első eredmények után azt mondták, hogy nem látnak semmit, de jó lenne, ha az apuka a biztonság kedvéért bemenne velük a kórházba. Reni édesapja tiltakozott a kórházba szállítás ellen, a mentősöknek pedig ezt tudomásul kellett venniük, nem tehettek mást. Összepakoltak, és elindultak a lépcsőn. Reni apja azt bizonygatta, hogy mindjárt jól lesz, felállt, és a terasz felé ment, de az ajtóban összeesett. Valószínűleg már ott meg is halt.

A Bors információi szerint a férfi állapota olyan súlyos volt, hogy akkor sem tudták volna megmenteni, ha kórházba kerül.

“Apu ma érkezik a nagyváradi reptérre, itt lesz a temetés szerdán vagy csütörtökön, attól függ, hogyan sikerül elintézni mindent. A biztosítónk intézte a hazaszállítását, a mi hazaérkezésünket és minden mást is”

– mondja összetörten a Borsnak Tolvai Reni.

Az énekesnő egy ideig most az édesanyja mellett ma­rad, nem tudni, mikor érzi elérkezettnek az időt, hogy újra Budapestre utazzon. Bár vannak le­kötött fellépései, természetesen senki sem sürgeti ebben a szörnyű helyzetben.

(Kiemelt kép: Facebook)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik