Szórakozás
Budapest, 2006. augusztus 31. 
Koltai Róbert színművész a Megy a gőzös című készülő mozifilmjének sajtótájékoztatóján a Vasúttörténeti Parkban.
MTI Fotó: Honéczy Barnabás

Koltai Róbert tíz éve külön él feleségétől, mégsem vált el

24.hu
24.hu

2017. 08. 31. 06:26

Koltai Róbert már több mint tíz éve nem él együtt a feleségével, Pogány Judittal, mégsem adták be a válókeresetet.

“Abszolút nem vagyok magányos, állandóan körülvesznek. Amúgy meg hát mi nem váltunk el. Ott vannak az unokák is, az minket összetart. (…) Nem élek otthon, de nem váltunk el”

– mondta a Borsnak Koltai, aki jól viseli, hogy már nem húszéves. Csak egyetlen dolog bántja.

“Soha semmit nem találok. Ebből látom, hogy valami nincs rendben. Legtöbbször akkor keresem a mobilom, amikor a kezemben van. Itt érzem csak a kort. Az otthon tanulás, üres falak közt, mindig gondot okozott, a próbán tudok jól rögzíteni. Nekem a tanulásban a játékhoz való kötés a legfontosabb. Akkor szinte magától bemegy a fejembe. Közben irigylem azokat, akik tudnak magolni. A próbán szeretek rögzíteni. Fontos a szöveg, de fontosabb a játék.”

Bodrogi Gyula sem válik

Egyébként nem Koltaiék az egyetlen színészházaspár, akik így vannak a válással. Bodrogi Gyula harminc éve szakított Voith Ágnessel, már új kapcsolata van, mégis papíron Voith a felesége.

(Kiemelt kép: MTI / Honéczy Barnabás)

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.