Szórakozás

A nézőknek elmegy a kedve a sütéstől Erdélyi Mónika viselkedése miatt

Korábban a témában:

A tévés nemrég új műsort kapott. A TV2 csoport gasztrocsatornáján, a Chili TV-n futó Cukrászoknak lett a házigazdája, ahol szakmabeliek mellett segédkezik. Erdélyi Mónika nagyon élvezi a feladatot, hiszen maga is szeret sütni, ám a nézők több kivetnivalót is találtak a viselkedésében és a kinézetében.

Erdélyi Mónika új műsort kap
Július végétől már képernyőre is kerül.

Többek szerint nem higiénikus, hogy a műsorvezető haja össze-vissza lóg és ápolatlan és az sem tetszik nekik, hogy gyűrűt visel, főleg azért, mert rendszeresen belenyúl a masszákba és krémekbe, amiket utána lenyalogat a kezéről. Az egyik panasztevő úgy éri, ezek láttán még a sütéstől is elmegy a kedve az embernek.

Erdélyi Mónika azonban megvédte magát és tisztázta a helyzetet a Borsban:

Ez egy tévéműsor, itt valahogy ki kell nézni, egy hajháló vagy egy sapka nem feltétlenül lenne esztétikus. De senkinek sem kell aggódnia, hiszen ezek a sütik nem kerülnek kereskedelmi forgalomba. Tény és való, nagyobb a veszélye, hogy valami belehullik a tésztába vagy a sütibe, de ezeket az édességeket legfeljebb a stáb eszi meg, általában el is fogy. Nem kell senkinek aggódnia, a műsor során is minden egyes cukrászda gondosan, menet közben is fertőtleníti a pultot, az eszközöket. Nyilván ezek nem kerülnek adásba, mert a műsor címe nem Takarítók, hanem Cukrászok. A hajam minden reggel frissen mosott, be van lakkozva, szép, ápolt. A kezem is minden alkalommal fertőtlenítve van, így, ha belenyúlok, és lenyalom, utána nem dugom újra bele, de bele is tehetném, mert nem adjuk el

– kérte ki magának a tévés.

Ajánlott videó mutasd mind

Ami az iskolákban történik, sokkal inkább emberkísérlet, mint a szuperkupadöntő

Nincs egységes protokoll, a tesztelési gyakorlat kaotikus, a karanténkötelezettség megállapítása pedig következetlen – ilyen körülmények között zajlik az őszi tanév első hónapja számos magyar iskolában. A pedagógusok nem értik, velük miért nem törődik senki, a szakszervezet pedig sötét jövőt vizionál, ha nem lesz változás a szabályozásban.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.