Szórakozás

Koós János kénytelen volt lemondani koncertjét a fájdalmai miatt

Koós János (koós jános, )
Koós János (koós jános, )

A 79 éves színésznek vidéken lett volna fellépése a hétvégén, de váratlanul lemondta a megjelenést. Helyette Aradszky László ugrott be, aki megijedt a hír hallatán, hiszen Koós János nem szokott visszamondani szereplést.

Az utolsó pillanatban kaptam a telefont, hogy be kell ugranom János helyett. Először nagyon megijedtem, mert János soha nem mond le koncertet, én már csak tudom, évtizedek óta ismerem. Érte persze, hogy igent mondtam a felkérésre, pedig aznap már volt két másik koncertem. Mivel nagyon aggódtam, másnap felhívtam telefonon. Fel is vette, de nem mondott semmit az állapotáról, csak azt, hogy köszöni szépen, jól van

– mesélte a Borsnak Aradszky.

Koós János (Array)
Koós Jánost megműtötték, de már jobban van
A színészt Klapka György temetése után érte a szerencsétlen baleset.

A napilap végül Koóst is utolérte, aki megnyugtatta az érte aggódókat.

A vállammal volt probléma, de ez egy régi ügy. Valóban nem tudtam elmenni, de azóta már minden rendben van, holnap három fellépésem lesz. Még nem tudom, mikor pótoljuk az előadást.

Nyitókép: TV2

Ajánlott videó

Olvasói sztorik