Szórakozás

Usher a herpesze miatt juthat börtönbe

Ahogy arról már többször is írtunk, Ushert egy évekkel ezelőtti barátnője beperelte, mert a nő állítása szerint az énekes genitális herpesszel fertőzte meg.

Usher kemény milliókat fizetett korábbi szeretőjének, amiért nemi betegséggel fertőzte meg
Az énekesnek közel 300 milliójába került az ügy eltussolása, de most mégis kiderült minden.

Az eset most ott tart, hogy a nő már nincs egyedül, és két másik emberrel, egy férfival és egy nővel együtt fogadott ügyvédet. A másik két ember szintén azt állítja, hogy együtt voltak Usherrel, és a zenész őket sem tájékoztatta állapotáról. Hogy ez a két másik ember is megfertőződött-e, az nem derült ki, mert nevüket nem vállalják, és védőügyvédjük is csak annyit volt hajlandó elárulni, hogy három ügyfele közül legalább az egyik megfertőződött.

Úgy tudni, Ushernél 2009 környékén diagnosztizáltak herpeszt, a már említett nővel pedig 2012-ben volt együtt, így tájékoztatnia kellett volna őt arról, hogy megfertőződhet.

A zenész korábban egyébként állta a nő orvosi számláit, sőt azon felül fizetett még neki több mint egymillió dollárt (közel 300 millió forintot) is azért, hogy hallgasson a sztoriról, de mivel a nő azóta sem gyógyult meg – és nem is fog, hisz a herpesz vírusra nincs gyógymód –, úgy döntött, polgári peres útra viszi az ügyet. Usher egykori partnere a herpesz miatt nem csak fizikai, de lelki problémákkal is küzd, ugyanis depresszióval és szorongással is kezelik.

Fotó: Gary Gershoff/Getty Images for Songwriters Hall Of Fame

Védőügyvédje, Lisa Bloom szerint sem ügyfelének, sem neki nem áll szándékában megszégyeníteni ezzel az üggyel a Grammy-díjas zenészt, egyszerűen csak szeretnék felhívni mindenki figyelmét a szexuális úton terjedő betegségekre, illetve ki akarnak állni azok mellett, akiket partnerük nem tájékoztatott esetleges betegségéről.

Mindenki, még a hétköznapi emberek is, akiknek elcsavarta a fejét egy híresség, megérdemli a tiszteletet, azt, hogy figyelmeztessék őket, amennyiben partnerüktől elkaphatnak bizonyos nemi betegségeket, hogy saját maguk tudják meghozni a döntést testükkel és egészségükkel kapcsolatban

– nyilatkozta Bloom. Az USA-ban a 14 éves 49 éves korosztályban hatból egy embernek van genitális herpesze, ami bár gyógyíthatatlan, de kezelhető.

Hasonló, bár nyilvánvalóan durvább ügye volt Charlie Sheennek is, akiről 2015 végén derült ki, hogy HIV-fertőzött, majd később az is, hogy erről nem szólt egy barátnőjének. Sheen és most Usher ügye is világossá tette, hogy a témával foglalkozni kell, és az ember jobban teszi, ha szexuális partnerével minden esetben őszinte, egészsége és anyagi helyzete miatt is. Na meg azért, mert ha az illető épp Kaliforniában él, akkor még börtönbe is kerülhet.

Kalifornia állam törvényei szerint amennyiben valaki tisztában van vele, hogy nemi úton terjedő betegsége van, és erről nem tájékoztatja szexpartnerét, vagy védekezés nélkül szexel, az büntetendő.

Sőt, a legtöbb álllamban még az is büntetendő, ha nem is fertőzte meg nemi betegséggel partnerét, de nem tájékoztatta róla, hogy esetleg megfertőzheti. Utóbbi miatt büntethetik meg Ushert most abban az esetben is, ha másik két, névtelen vádlója nem kapta el tőle a herpeszt, viszont nem is szólt nekik arról, hogy hordozza a betegséget. Vagyis a kérdés az ügyben az, hogy Usher vajon direkt nem szólt-e partnereinek betegségéről, megkockáztatva így azok egészségét. Na meg egy esetleges börtönbüntetést.

Címlapfotó: Stephen J. Cohen/Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik