Szórakozás

Caramel: Két kézzel kellett tartanunk egymásban a lelket

Caramel és Pápai Joci zenei pályafutása és barátságának kezdete összefonódik: a Megasztár című tehetségkutató show-műsor 2. szériájának indulásakor találkoztak először, és hamar közös hullámhosszra kerültek. Caramel felajánlotta Jocinak, hogy aludjon nála a válogató alatt, így a tatai énekesnek nem kellett sok időt töltenie az utazással. Aztán Joci a vigaszágas körig jutott, Caramel pedig megnyerte a versenyt.

“Talán a világban is ritka az olyan barátság, mint a miénk. 12-13 éve ismerjük egymást, és ez idő alatt nemhogy szakmai féltékenység nem volt köztünk, de a fél karunkat odaadtuk volna egy-egy nehezebb időszakban azért, hogy a másik sikeres legyen. Ott voltunk egymás mellett a hullámvölgyekben és ugyanúgy ott voltunk akkor is, amikor a sikerek idején a földön kellett tartanunk egymást. Nemcsak a bajban fontos a barát, hanem a szép időkben is, olyankor is nagy hatással lehet ránk. (…) Nagyon sok, nagyon komoly beszélgetésünk volt Jocival, amikor két kézzel kellett tartanunk egymásban a lelket. Rossz volt az az időszak, amikor neki nem úgy mentek a dolgai, ahogy szerintem megérdemelte volna”

– mondta a Borsnak Caramel, aki érezte, hogy Joci Eurovíziós dala nagy siker lesz.

“Telefonon küldtem át Caramelnek az első, egy szál gitárral készült felvételt az Origóról, és csak annyit írt vissza rá, hogy: “Ez jó – de neked fogalmad sincs arról, hogy ez mennyire jó”

– árulta el Pápai Joci, aki a nagy hírnév ellenére félplaybackes fellépéseket is vállal, persze nem véletlenül.

Kiemelt kép: TV2

Ajánlott videó

Olvasói sztorik