Szórakozás

Filmet rendezhet Dobó Kata

“Filmet fogok rendezni, abban az esetben, ha kapunk rá támogatást”

– mondta Dobó Kata az I/I Azurák Csabával című közéleti háttérműsor felvételén a TV2 stúdiójában. A színésznő az angol Ray Cooney – John Chapman szerzőpáros Kölcsönlakás című darabját vinné filmre.

A színésznő elmondta, hogy a producer, akinek ez lesz a második filmje, régi ismerőse, aki megkereste az ötlettel, hogy rendezné-e a filmet, ha sikerül támogatást kapni rá.

“Érdekes ötletnek tartottam, hogy egy olyan darabból rendezzek esetleg filmet, amelyben színházban játszom. Korábban is megfordult a fejemben, hogy szívesen rendeznék. Igent mondtam, megpróbálnám”

– idézte fel Dobó Kata, aki hozzátette: a film forgatókönyve elkészült, arra akkor kapott támogatást a producer, amikor ő még nem volt a filmes csapat tagja. Azt is elmondta, hogy a film létrejötte csak a Fimalap támogatásával sikerülhet. Hamarosan benyújtják pályázatukat gyártás-előkészítésre, és ha bizalmat kapnak és megkapják a támogatást, akkor kezdődhet a stáb összeállítása és a szereplők kiválasztása.

Dobó Kata hozzátette: nem gondolja, hogy a filmügyi kormánybiztoshoz, Andy Vajnához fűződő korábbi kapcsolata miatt előnyhöz jutna a pályázat.

Kiemelt kép: MTI/Kovács Tamás

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik