Szórakozás

Elképesztően lealacsonyító Kasza Tibi új műsora

Hétfő este startolt a TV2-n Kasza Tibi rég beharangozott műsora, a Pénzt vagy éveket, melyet úgy promóztak, pofonegyszerűek a szabályok: két ismert ember áll ki, akiknek véletlenszerűen behívott emberekről kell megmondaniuk, hány évesek. Én a hétfő esti műsorig azért azt gondoltam, ennyire egyszerű nem lehet, de legalábbis nem olyan lealacsonyító a koncepció, mint ahogy az ötlet hangzik, Pedig az, sőt még olyanabb.

A sztorihoz tartozik, hogy nem terveztem nézni a műsort, így nem az elejétől láttam, azért ragadtam ott nem sokkal a kezdés után, mert

nem akartam elhinni, amit látok, így lehet, hogy lemaradtam pár fontos pillanatról, ahol ezt az egészet megpróbálják megmagyarázni.

Csak egy szimpatikus fiatalembert láttam kiállítva egy túlméretezett színpadra, aki nem szólt egy szót sem. Közben Azurák Csaba és Jakupcsek Gabriella tippelgette, vajon hány éves. Amúgy nem 40 volt, ahogy ők sejtették, hanem 36. Rezzenéstelen arccal vonult le, nem fogjuk megtudni, hogyan érintette.

Én valahol bírtam azokat a brit műsorokat, melyekben nők önbizalmát adták vissza, azok mindig úgy kezdődtek, hogy egy üvegdobozban kirakták őket egy köztérre, és anélkül, hogy hallották volna a válaszokat, járókelőket kértek arra, tippeljék meg a korukat. Fontos, hogy ezek a nők azért fordultak a műsor készítőihez, mert úgy érezték, idősebbnek néznek ki a koruknál, és szeretnék összeszedni magukat, szakértők segítségét kérték, hogyan nézhetnének ki jobban. Ezekben a műsorokban is zavaró volt, hogy egy hangszigetelt üvegketrecben állították ki őket köztéren, de a válaszokat csak később, védett környezetben hallgathatták meg – és rendszerint el is sírták magukat. Ezután – a műsor koncepciója szerint – rengeteg segítséget kaptak, és tényleg elképesztő változást értek el náluk. Ezután jött újra az üvegketrec, és a véleményektől újra sírtak, csak akkor általában már örömükben.

Kasza Tibi műsora csak annyiban hasonlít ezekre a show-kra, hogy castingolt emberek pár ezer forintért vagy a nagyon vágyott ismertségért kiállnak, és hagyják, hogy a szemük láttára és a fülük hallatára találgassák a korukat. Ha úgy van, a pocakjuk, ha úgy van, a frizurák alapján – ezt nekik végig kell hallgatniuk, és ott állnak a világ színe előtt tök egyedül.

És csak állnak ott, mint egy darab hús.

A helyzeten nem segít, hogy a műsorvezető nemcsak lazán megenged magának egy ilyen kiszólást, amikor a versenyzők elbizonytalanodnak, és jelzik, nem szeretnék megbántani az alanyt, hanem ez adásban is marad:

ő nem veszíthet, mindenképp ki lesz fizetve.

A műsor menete az, hogy kiáll a közönség és a versenyzők elé egy ember, akit csak a keresztnevén emlegetnek, és a két ún. celebnek ki kell találnia a korát.

Akkor most képzeljük el, hogy kijön egy középkorú ember, és Jakupcsek Gabriella azt mondja:

De én nem akarom megbántani.

Mire Azurák azt mondja:

Nem akarod megbántani, de ő elvesz tőled x millió ft-ot

– sajnos a sokktól nem voltam képes emlékezni, pontosan mekkora összegről volt szó, 10 millió Ft alatt, ez biztos, de tény, hogy a versenyzők milliókat nyernek ebben a műsorban, és minden rossz válasszal csökken az alapnyeremény.

Aztán ha nem sikerül, jönnek a mentőtippek, a műsor szerkesztői megsúgják, milyen dalok voltak népszerűek, vagy ki született vagy halt meg abban az évben, amikor a szerencsétlen statiszta született, vagy hogy nagyjából melyik generációhoz tartozhat, de sajnos maguk a versenyzők is mondanak olyanokat, hogy

nem lehet ilyen fiatal, ez a karján tuti a fia órája.

Mert szemfülesek, nem hagyják félrevezetni magukat.

A mélypont számomra egyértelműen az volt, amikor az Andrea néven emlegetett nőről kiderült, hogy 3 évvel benézték a korát – a nő előnyére, ő ugyanis 53 volt, ők meg 50-et mondtak.

Annyira tudtam, de nem mertem már megbántani

– bántotta meg végül mégis Jakupcsek a nőt, aki Kasza Tibi szerint úgyis ki lesz fizetve, és akiről úgy nyilatkozott

Tetőtől talpig lehet méregetni, örül neki, szomjazza a pillantást.

A Dénes nevű úriembernél a műsorvezető azzal segített a versenyzőknek, hogy

vagy nem őszül, vagy van 300 forintja hajfestékre.

Valódi párbeszéd nincs a versenyzők és a statiszták között, ilyen szintű húsvásár csak szépségversenyeken van, de már az is csak a világ szomorúbb felén – de igyekszünk az eszünkbe vésni, hogy a pénzüket így is, úgy is megkapják.  Azurák Csaba és Jakupcsek Gabriella a nyereményük egy részét jótékony célra ajánlották fel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik