Szórakozás

Végre egy színésznő alakít a Ki vagy, Doki?-ban és máris szexista megjegyzéseket kap

A BBC néhány napja jelentette be a nagy hírt, mi szerint a Doctor Who (Ki vagy, Doki?) új évadában egy színésznő, Jodie Whittaker kapta meg a főszerepet, amire az évtizedek alatt még nem volt példa.

Ha kellemetlenül érzed magad egy női főszereplő miatt, veled van a baj
Az 1963 óta futó Doctor Who női főszereplőt kapott, ami olyan kaliberű döntés, mintha James Bondot fekete színész keltené életre. De mi szükség van erre?

A sorozat eredetileg 1963 és 1989 között volt műsoron, 1996-ban tévéfilmet készítettek belőle, 2005-ben pedig sikeresen újraindították, az újraszámozást követően most a tizedik évaddal ért véget júliusban. Whittaker elődei mind fehér férfiak voltak, így a rajongók az utóbbi években szorgalmazták, hogy ezen változtassanak az alkotók.

Most azonban, hogy ez megtörtént, ami igazi mérföldkőnek számít, máris botrány van kialakulóban. Két brit bulvárlap ugyanis máris azzal tette címlapra a színésznőt, hogy korábbi szerepeiben meztelenül is lehetett látni. A szexista anyagokat azonban megtámadták a kommentelők, akik szerint különös, hogy a korábbi szereplőket nem hozták ilyen helyzetbe, pedig lehetett volna – írja a Huffingtonpost.

 

Fejlécfotó: Karwai Tang/WireImage/GettyImages

Ajánlott videó

Olvasói sztorik