Szórakozás

Bíróság elé kerülhet Czeizel Endre szeretője

Czeizel-Endre(650x433).jpg (Array)
Czeizel-Endre(650x433).jpg (Array)

A rendőrség ugyan egyszer már lezárta a nyomozást, amelyet a mesterséges megtermékenyítés, Dóra legkisebb gyerekének nemzése kapcsán indítottak emberi test tiltott felhasználásának gyanúja ügyében, de a Fővárosi Főügyészség felülvizsgálta a határozatot. Elrendelte a hivatalos eljárás folytatását is, az eddigiek szerint ugyanis az ifjú hölgy két utódnak is életet adott, törvénytelenül. Mint ismert, Czeizel Endre hímivarsejteket adott ifjú barátnőjének azzal a kikötéssel, hogy azokat csak a halála után használhatja fel.

Magyarországon azonban egy nőnek csak az ajánlhat fel hímivarsejtet, aki házastársa vagy regisztrált élettársa a leendő anyának. Czeizel azonban házasságban élt egészen a haláláig, de nem a Dóra nevű nővel. A Bors úgy tudja, a nőnek ősszel bíróság elé kell állnia.

Ez fordulópont lehet a Czeizel-ügyként elhíresült örökösödési, örökítési botrányban, ahol a genetikus négyszázmilliós hagyatéka a tét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik