Szórakozás

Puzsér Róbert leborotválta a haját és a szemöldökét

Puzsér Róbert az utóbbi időben hosszú, copfba fogott hajat viselt, néhány napja azonban kopasz, arcszőrzete, de még a szemöldöke is eltűnt. A tévés kritikus pszichiáterével beszélte meg, hogy a belső változást radikális külsővel kell megkezdenie.

“A Puzsér 2.0-án dolgozom. Az eddigi párkapcsolataimban ugyanolyan konfliktuskereső voltam, mint a nyilvánosságban, szeretném azonban, ha ez a konfliktusos magatartás a jövőben csak a közszerepléseimre korlátozódna. (..) Ha valaki kopaszra borotválja magát, az a változás szándékának egy rendkívül erős gesztusa. Változtatni akarok a működésemen, ez pedig, úgy érzem, segít ebben. A doktornőm szerint ez egyfajta autoagresszió (önsebzés, amikor valaki kárt tesz magában – a szerk.), miközben számomra egy nyilvánvaló elszánás arra vonatkozóan, hogy változást érjek el a napi működésem terén, hogy a jövőben új dogmák mentén, új keretek között folytassam az életemet. Ha valaki nem érzi a belső erőt a változáshoz, csak sodródik a mindennapokban, annak egy ilyen gesztus segítséget jelenthet a továbblépésben. Ez nem egyszerű, és nem is rövid idő, húsz-huszonöt év rutinjait kell megváltoztatnom”

– mondta a Borsnak Puzsér, aki maga nyírta le a haját nullásgéppel, ahogy ő fogalmaz: ri­tuálisan.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik