Szórakozás

Charlie: Minden héten kint vagyok a Farkasréti temetőben

Horváth Charlie (horváth charlie, )
Horváth Charlie (horváth charlie, )

Horváth Charlie felesége 2014 decemberében halt meg 67 éves korában. Katalinnal nagyon szoros volt a kapcsolatuk, az énekes a mai napig mély gyászban van.

“Ezt a két évet én Ákos fiam nélkül nem tudtam volna végigcsinálni. Együtt győztük meg Katikámat, hogy legalább a műtétet vállalja el, mert az orvosokat világéletében elutasította. Nyíregyházán operálták, és ebben az időszakban hetente váltottuk egymást Ákossal egy kis hotelszobában. Miután hazavittük, ápolónőt sem akart maga mellé, pedig az infúzió cseréjéhez szakember kellett, és bevallom, ki is voltunk már fulladva. Ezt úgy oldottuk meg, hogy Katikám nagyon szerette Törőcsik Marit, és azt megengedte, hogy a művésznő ápolónője gondozza. Erzsike hivatásos főnővér. Köszönettel tartozom neki”

– mondta a Blikknek Charlie, akinek a feleségét majdnem mindennap látogatta Somló Tamás is.

“Tamás majdnem mindennap átjött. Ő volt az egyetlen, akinek a feleségem ezt megengedte. Katika és Tamás szinte egyszerre lettek betegek, és egymást biztatták, hogy talán megússzák. Sajnos, nem úszták meg, de azért is hálás lehetek Tamásnak, amiért lelket öntött Katikámba. Otthon, a zongorán ma egymás mellett van a fotójuk, és minden reggel rájuk köszönök. Katikához ezen kívül is sokat „beszélek”. Minden héten kint vagyok a Farkasréti temetőben. Gyönyörű sírhelyet csináltattam neki és magamnak valódi olasz márványból. Megérdemli”

– tette hozzá a 70 éves koncertjére készülő Horváth Charlie.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik