Szórakozás

Ha gyereked lesz, megszűnik az életed

Nem kell doktori diploma, hogy tudjuk, akinek gyereke van, kevesebb ideje jut a társas együttlétekre és a kimozdulásra. Most viszont találtunk egy infógrafikát, ami szemlélteti is a változást.

A Flowingdata oldal 2011 és 2015 közötti adatokat vizsgált, melyek forrása az az adatbázis volt, ahova az amerikaiak feltöltik, melyik nap mivel hány órát foglalkoztak. A lenti ábrán a 25-43 évesek által szolgáltatott értékek láthatóak, de míg a bal oldaliaknak nincs gyerekük, addig a jobb oldaliaknak igen, mégpedig egy 18 év alatti. Minden téglalap 24 órát jelent, így kiderül, hogy a kicsivel több mint 11 ezer órából a gyerektelenek

  • 4275-öt töltenek pihenéssel, kikapcsolódással és társas együttléttel,
  • 3261-et munkával,
  • 1055-öt sporttal és mozgással,
  • 890-et alvással és ennél kicsivel kevesebbet,
  • 803-at evéssel és ivással.

A maradék időt a nem családtagok ápolásával és gondozásával töltik, illetve képzésekkel, telefonálással és “házkörüli” munkával.

Ezzel szemben a gyerekes válaszadók tevékenységei elég koncentráltak: a 11 ezer órából 9572-t töltenek a családtagok gondozásával, 1468-at házimunkával, 208-at vásárlással, 134-et pedig vallásos és spirituális dolgokkal.

Grafika: flowingdata.com

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik