Szórakozás

Meryl Streep majdnem úgy nézett ki, mint Diane Keaton 40 évvel ezelőtt

Meryl Streep majdnem úgy nézett ki, mint Diane Keaton 40 évvel ezelőtt

Csütörtök este életműdíjat kapott Diane Keaton a 45.  AFI Life Achievement gálán. A Los Angeles-i eseményen többek között Woody Allen is megjelent, akit ritkán látni a vörös szőnyegen, mindenki meglepődött, amikor a színpadon köszöntötte Keatont. A 71 éves színésznő díjátadóján nem véletlenül beszélt a rendező, az egyik közös filmjükért, az Annie Hallért kapott Diane Keaton 1978-ban Oscart.

Fotó: Kevin Winter/Getty Images for Turner

Keaton megemlítette a színpadon, hogy vicces volt a közös munka, hiszen idiótákat játszott. Összesen nyolc közös filmet mutattak be, elsőként 1969-ben a Játszd újra Sam!-et.

Fotó: Kevin Winter/Getty Images

A színésznő kiemelte, hogy Woody Allen különös tehetséggel írja meg a női karaktereit.

Fotó: Christopher Polk/Getty Images for Turner

Woody Allen szereplése nemcsak azért volt meglepetés, mert bejelentés nélkül érkezett, hanem mert híresen utálja Los Angelest. Vérbeli New York-i, aki a 2002-es Oscar-gálára is csak azért ment el, mert a 9/11-es terrortámadás megemlékezésére kérték fel.

Fotó: Kevin Winter/Getty Images

Jane Fonda kizárólag Keaton miatt vett fel fehér nadrágkosztümöt.

Abszolút uralja a fehér színt. Úgyhogy ma este az ő tiszteletére viselek fehéret. Ez nem csak Donald Trump kabinetjének színe. Ez egy különleges fehér, szüfrazsett-fehér. A nők az erő jelképeként hordanak fehéret.

Fotó: Kevin Winter/Getty Images

Meryl Streep is tiszta Annie Hall. Keatonért vett fel zakót és kioldott nyakkendőt.

Fotó: Kevin Winter/Getty Images

Keaton nagy partnerei jöttek el a gálára. Például Al Pacino, akivel a Keresztapában alkottak egy párt.

Fotó: Kevin Winter/Getty Images

Emma Stone, Woody Allen egyik új múzsája.

Fotó: Christopher Polk/Getty Images for Turner

Steve Martin és Martin Short Az Örömapában barátkoztak össze Keatonnal 1991-ben. Egy számot is előadtak a tiszteletére.

Fotó: Kevin Winter/Getty Images

Sőt, egy csók is történt.

Fotó: Christopher Polk/Getty Images for Turner

És végül Diane Keaton 1979-ben, a Manhattan forgatásán.

Fotó: Sunset Boulevard
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik