Szórakozás

Tóth Vera: Hiszek abban, hogy Európa és a világ újra biztos hely lehet

Liptai Claudiához hasonlóan az énekesnő sem ment el szó nélkül az éjszaka Londonban történt merénylet mellett, és egy igencsak hosszas posztban fejtegette véleményét és gondolatait a történtekkel kapcsolatban.

Mindig hálát adtunk azért, hogy a Jóisten nem egy háborús övezetbe szánta sorsunkat, emiatt sokszor imádkozom, hálálkodom még ma is. Szívem azóta is ebben a meleg, biztonságos érzésben dobog. Ma reggel nagyon megrendültem. Urrá lett rajtam a halál, a félelem és az általános biztonságérzetem sem a megszokott. Gyorsan fel kellett ráznom magam. A gyermekkori mintám, a “hozott anyag” a békéről és a nyugalomról kibillent a lelkemből. Új, szokatlan érzés ez. Rideg, visszatérő rémálmok, érzetek költöztek a szívembe, de csak kis időre. Nem fogom ezt hagyni magamnak…

– írja többek közt Tóth Vera, de hangsúlyozta azt is, nem hajlandó gyűlölködni.

Nem vagyok hajlandó gyűlölni. Nem fogják nálam elérni azt, hogy azt a melegséget örökre elfeledtessék velem, ami gyermekkoromban belém költözött. Nem fogok utálni, utálkozni, nem akarok félni, nem akarok azért egyedül maradni, családalapítás nélkül, mert rettegek, hogy a gyerekem nem jön haza az iskolából, vagy egy koncertről, nem adom meg azt az örömet a terroristáknak, hogy egy örökké szorongó, feszültséggel élő emberré alakuljak. (…) Hiszek abban, hogy Európa és a Világ újra egy biztos hely lehet számunkra. Hiszek ebben, hiszek benned, hiszek a világban, hiszek a bennem élő Istenben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik