Szórakozás

Szerzett pénzt fia filmjéhez Gesztesi Károly

A színésznek már régi vágya, hogy együtt dolgozhasson fiával, Mátéval, aki a Színművészeti Egyetem dramaturg és rendező szakán végzett. Gesztesi Károly nem bánná, sőt egyenesen szívesen venné, ha fia a rendezői székből adná neki az utasításokat; és mindent meg is tett a közös munka érdekében.

A pénzt már megszereztem Máté filmjéhez, ám egyelőre az egyéb munkáink miatt nem tudom, mikor tudunk nekiállni a forgatásoknak”

– mondta el a Blikknek a színész, aki jelenleg a Miniszter újra félrelép című darabon dolgozik, és a rendezővel együtt elvonultak a világ elől, hogy a legjobbat hozzák ki a miniszter karakteréből, amit Gesztesi alakít majd.

Fotó: TV2

De Máté is igen elfoglalt mostanában: “Jelenleg forgatókönyveket írok, és szerencsére nincs okom panaszra, mert tele vagyok munkával. Ám egyszer ennek a filmnek is eljön az ideje!”

Gesztesi Károly egyébként azt is elárulta a bulvárlapnak, hogy hamarosan öt gyermekével és édesanyjával készül egy nagy családi nyaralásra, ahol mindenkinek saját lakosztályt bérelt, hogy a barátokat és barátnőket is magukkal vihessék.

Gesztesi lakóparkot építene gyerekeinek
Megunta, hogy a gyerekei medencés bulikat tartanak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik