Szórakozás

Simon Kornél hét év után is szerelmes Gryllus Dorkába

A jelenleg Janicsák Veca partnereként A Nagy Duettben versenyző színészt múlt vasárnap párja, Gryllus Dorka is elkísérte az élő adásra, ahol a Bors szerint “úgy sétálgattak a stúdióban, mint a gimis szerelmesek”. Simon Kornél a lapnak beszélt is arról, mekkora a boldogság az otthonukban.

“Én is sokat dolgozom, de Dorka még nálam is többet, és most mindent megtesz, hogy tehermentesítsen. (…) Elviccelődünk és elnevetgélünk egymással. Emellett persze nálunk is vannak hullámvölgyek a mindennapokban, amit nem mi diktálunk magunknak, hanem a Teremtő” – mesélte a színész, aki elárulta azt is, már akkor odavolt Dorkáért, amikor a színésznő még Geszti Péter felesége volt, de később sem volt könnyű összeegyeztetni az életüket.

Fotó: MTI/Szigetvári Zsolt

“Végül úgy döntöttünk, hogy adunk egy esélyt magunknak. Ez tényleg na­gyon romantikus, épp, mint egy film. A szerelem legyőzött minden akadályt, és azóta is tart. Létező dolog, hogy hét év után átalakulnak az érzések, a szerelemből szeretet lesz, de nálunk nem így van” – mondta el Simon Kornél, akinek szavait Gryllus Dorka is csak megerősíteni tudta.

“Kornél mindennap meglep, sosem unom meg. Vele minden nap egy meglepetés! És hát van egy nagyon vicces kisfiunk, aki aztán tényleg szuper szórakoztató, és ha kicsit rosszabbul jön ki a lépés, akkor ő mond valami jót, és egyből nincs több probléma” – nyilatkozta a színésznő.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik