Szórakozás

Ábrahám Edit A Nagy Duettről: Újból felfedeztem önmagam

Ahogy azt már megírtuk, a TV2 zenés show-jának legutóbbi élő adásából az ezúttal – egy kevésbé sikeresnek bizonyuló mulatóssal színpadra lépő – Ábrahám Editnek és Vastag Csabának kellett távoznia. Ezt pedig a hatvanéves színésznő a stáb minden tagja szerint – legalábbis Mádai Vivien tolmácsolásában – egyedülállóan elegánsan, méltósággal és alázattal fogadta.

“Én nagyon örültem, hogy itt lehettem, hogy idáig eljutottam ennyi évesen. Hogy talán felvettem azt a fordulatszámot, amit ott a fiatalok felvettek az elején, és én is úgy gondolom, hogy sikerrel vettem ezt az akadályt. Rengeteg szeretetet kaptam a nézőktől, a stábtól, és ez annyira feltöltött. (…)

A Bon Jovi produkció volt a kedvencem, amit előre nem gondoltam… hogy egy ilyen rockernő lesz a kedvenc, de nagyon szerettem. Ez olyan, hogy önismeretből is leckét kap az ember, hogy mi mindenre képes. Ebben is nagyon jó volt ez a műsor, hogy felfedezhettem magamat újból, hogy mennyi minden tartalék rejlik bennem” – mondta el a színésznő a Mokkában, ahol azt is elárulta, ezután leginkább Janicsák Veca és Simon Kornél párosának drukkol majd a versenyben.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik