Szórakozás

Zámbó Krisztián: Nálam jobban senki nem tud zsűrizni

Néhány héttel ezelőtt már írtunk arról, hogy Fásy Ádám inkorrektnek tartja az RTL Klubot, amiért az ő tehetségkutatójából próbálják elcsábítani az X-Faktorba az énekeseket. Na, ez a verseny már a döntőjéhez érkezett, a frissen felfedezett tehetségek útját pedig egy négytagú zsűri egyengette. Csordás Tibor, Weisz Viktor és Foky mellett Zámbó Krisztián is pozícióba került, aki most erről a feladatáról mesélt.

Nálam jobban senki nem tud zsűrizni, hiszen álltam a másik oldalon, ahol kaptam hideget, meleget. Nem véletlenül hívtak. Tudom, milyen hatással van a versenyzőkre a lámpaláz, a kritika. Édesapám mellett nőttem fel, úgy érzem, a legtöbbet tudom kihozni az emberekből

– kezdte a Borsnak Zánbó Krisztián.

Eleinte, míg jól teljesítettem az X-Faktorban, hihetetlen élmény volt ott lenni, de ezt a feladatot is nagyon élvezem. Komolyan veszem, hiszen embe­rek jövője van a kezemben, meg kell gondolnom, hogy mit mondok. A mulatós stílus a jellemző, de meglepő módon van rock-, popzene is, énekelnek angolul, magyarul. Elképesztő tehetségeket fedeztünk fel. Nem véletlen, hogy Ádámot már megkeresték más csatornák tehetségkutatóitól, hogy elkérjék az énekeseket.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik