Szórakozás

Pápai Joci számára már az győzelem, hogy egyetlen romaként az Eurovízió döntőjébe jutott

Csütörtök este az idei Eurovízió második elődöntőjéből hatalmas sikerrel jutott tovább a Magyarországot képviselő Pápai Joci, akit a színpadon hegedűn Kapcsos Emese és Virág Alexandra táncos kísért.

Pápai Joci pénteken úgy fogalmazott: büszke és bízik abban, hogy az ország is büszke a teljesítményére. Mint mondta, fanatsztikus, örökre szóló élmény volt a csütörtöki fellépés. Korábban azt is elmondta, hogy számára már az győzelem, hogy egyetlen romaként a döntő résztvevője lehet. Hozzátette: tudomása szerint az Eurovíziós Dalfesztivál történetében még soha nem volt roma előadó a döntőben, így számára óriási siker, hogy idáig eljuthatott.

Valóra vált az álmom, együtt elértük, amiért hónapok óta keményen dolgoztunk

– nyilatkozta Pápai Joci.

A döntőt szombat este rendezik a kijevi Nemzetközi Kiállítási Központban, Pápai Joci nyolcadikként lép majd színpadra. A Duna televízió 21 órától élőben közvetíti a döntőt a helyszínről.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik