Szórakozás

Máté Kriszta: Ki merem mondani, ha nem szeretnék a gyerekeimmel lenni

A tévés Anyamonológok című filmjét nemrég mutatták be, amiben egyébként először mutatta meg saját kislányát is a nyilvánosságnak. Máté Kriszta a StoryExtrának tovább fejtegette saját példáján keresztül, hogy mit gondol az anyaságról.

Az anyaság egy olyan ügy, amiről csak sziruposan, selyemszalaggal átkötve, marcipánnal leöntve lehet beszélni. Én a saját életemben azt tapasztaltam, hogy én soha nem így beszélek erről és ez nagyon felszabadítóan hat másokra. Tehát ha én megőrülök a gyerekemtől, akkor ki merem mondani, hogy megőrülök a gyerekemtől, vagy ha szeretnék felnőtt társaságban lenni és nem gügyörészni, akkor ki merem mondani, hogy most nem szeretnék a gyerekeimmel együtt lenni.

A műsorvezető azt is elmondta, hogy a felhőtlen boldogság helyett mit érzett akkor, amikor életet adott első gyermekének.

Én szerintem egy hazugság, hogy az ember megfogja a gyermekét és azonnal anyává válik. Engem elöntött a kétségbeesés, hogy úristen! Nem volt pici, de ahhoz képest igen, hogy nekem róla gondoskodnom kell. Az első felismerés, hogy én soha többé nem leszek felszabadult, mert örökké aggódom és szorongani fogok.

Olvasói sztorik