Szórakozás

Öngyilkos akart lenni Nagy Feró felesége

Nagy Feró 37 évvel ezelőtt ismerte meg feleségét, Ágnest, akivel az évek alatt elég nehezen csiszolódtak össze. A Beatrice frontembere eleinte nem hitt ebben a szerelemben, hiszen ő harminchét éves volt, Ágnes pedig tizenhét, mikor megismerkedtek. Mindenki gyanúsan nézegette őket, Ferónak, – aki közel volt a negyvenhez – esze ágában sem volt családot alapítani, ráadásul anyagi gondjai is voltak.

 “Nekem volt előtte egy házasságom, ami kudarcba fulladt: kirúgott engem, pedig született tőle egy lányom. Nem működött, én pedig elvesztettem a hitemet a házasság intézményében. A másik, hogy a ’80-as években nagyon rossz körülmények között éltem: nem nagyon kerestem pénzt! Amikor Ágnes terhes lett, teljesen elkeseredtem, hogy miként tartom el őket. Amikor elmagyaráztam neki, hogy semmink sincs, akkor úgy gondolta, hogy inkább öngyilkos lesz. Hirtelen sokkot kaptam”

– mondta a Színes Ásznak adott interjújában Feró, aki ezután azonnal feleségül vette Ágnest, a kisbaba is megszületett, mivel felesége eldöntötte: esze ágában sincs eldobni az életét és kihordja a babát.

 Szükség esetén ingyenesen hívható 116-123-as vagy a 06-80/820-111-es krízisvonal. Ha úgy érzi, segítségre lenne szüksége, olvassa ezt az oldalt! Amennyiben másért aggódik, ezt az oldalt ajánljuk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik