Szórakozás

A Nagy Duett: megvan az újabb kieső páros

A TV2 húsvétkor is mindent megtett azért, hogy megnyerje a vasárnapot A Nagy Duettel. Tilla és Cooky nyuszinak öltözve köszöntötték a nézőket, a tapsifüles villantás után pedig sorra jöttek az amatőrökből és profikból álló duettek.

18.55 TV2 Nagy Duett!!!!! A zsűri már kész! :)))) #tv2live #maeste

Till Attila (@tillattila) által megosztott bejegyzés, 2017. Ápr 16., 08:45 PDT

A show-t Vincze Lilla és Apári Bence nyitotta, akik baba rózsaszínbe öltöztették lelküket a Hello Lányok című dal erejéig. Utánuk Sági Szilárd és Völgyesi Gabi énekelte a Beatles Can’t Buy Me Love című slágerét, amiben Sági tériszonyát leküzdve három méteres magasságból kupidózott.  A Hip Hop Boyz Hegyekbe fönn című számát Stohl Luca és Peller Károly adták elő. Mindez énekhangilag csak mérsékelten volt erős, de Szulák Andrea szerint a mulatós szakmában szépen megállnák a helyüket a tiroli dresszben, nagyon mini szoknyában.

Hódi Pamela és Jolly pusztító produkcióval kértek puszikát az Animal Cannibals slágerével. Az ősember szettben előadott műsornak nem sok zenei értéke volt, de legalább a humorfaktor is csak nyomokban volt benne felfedezhető. A zsűri szerint azonban látszott rajtuk, hogy lelkiismeretesen készültek, jelmezük pedig szintén maradandó élmény marad.

Fotó: TV2

Bőrszerkós rockerré változott egy Bon Jovi szám erejéig Ábrahám Edit és Vastag Csaba, ezzel az adás szinte egyetlen zeneileg értelmezhető produkcióját állították színpadra, maximális pontszámot is kaptak érte. Zimány Linda a Meseautó című számmal Oláh Gergő oldalán ismét bizonyította, hogy nem igazán tud énekelni, de legalább nagyon szép volt.

Dr. Bubó világába vitte el a nézőket Mádai Vivien és Csipa, produkciójukkal akár egy óvodai turnéra is indulhattak volna. Szécsi Pál Csak egy tánc volt című slágerével készült Janicsák Veca és Simon Kornél, akik remekül adták elő, ahogyan egy könyvtáros felszedi a VIP páholyban ülő csajt. A jól kidolgozott jelenet mellett és hangban is rendben volt a produkciójuk, a zsűri is megsimogatta a fejüket.

Fotó: TV2

Erdei Zsolt és Judy olyat mutattak az Eruption One Way Ticket című slágerével, amit az adásban sokáig senki. Erdei Hajdú Péteri magasságokba emelkedett, és hosszú szólókban bizonyította, hogy sokkal jobban bokszol mint énekel, viszont legalább viccesen mozog és az angol kiejtése sincs rendben. A zsűri könnyesre röhögte magát a bénán cuki előadáson.

A vasárnap utolsó versenyprodukciója Emíliótól és Ábel Anitától érkezett, akik Pápai Joci Eurovíziós versenydalát idézték meg. Az énekes és a műsorvezető komolyabb oldalukat mutatták meg, Szulák Andi szerint beleköthetetlen volt az előadásuk, maximális pontot is kaptak a zsűritől.

Fotó: TV2

Kasza Tibi most is elvitte a show-t, de megbocsátunk neki: extra produkciójában megkérte barátnője, Manker kezét! A válasz igen volt, gratulálunk!

Aztán volt egy kis szomorúság is. Végül Vincze Lilla és Apáti Bence estek ki, várható volt az értékelések alapján, pedig Apáti még félmeztelen testet is villantott a héten a népszerűségért. Jövő héten már csak kilenc pár énekel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik