Szórakozás

A 93. szülinapján tudta meg, hogy 95 éves

Április 3-án, azaz ma ünnepli születésnapját Doris Day, aki csak most tudta meg, hogy ellentétben azzal, amit eddig hitt, nem 1924-ben, hanem 1922-ben született. A Hollywood Reporter írta meg, hogy az AP hivatalos okmánnyal erősítette meg nekik, hogy a énekes-/színésznő tényleg 95 évvel ezelőtt jött a világra.

Mindig is mondtam, hogy az életkor csak egy szám, és soha nem törődtem különösebben a születésnapokkal, de jó dolog, hogy végre tudom, valójában hány éves vagyok

– áll a Doris Day által kiadott közleményben.

Vicces módon a Dream a Little Dream of Me előadója korábban sokat froclizta azzal a komikus Betty White-ot, hogy idősebb nála – hát ezt ezentúl nem teheti meg. White egyébként januárban lett 95 éves.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik