Szórakozás

Rippel Ferenc: Nem hittem volna, hogy tudok latinul beszélgetni orvosokkal, de most már tudok

Az artista teljesen átalakította az életét, egészségesen táplálkozik és új szakmát tanul, hiszen komoly céljai vannak. Nem kevesebb, mint 100 évig szeretne élni.

Megreguláztam az étrendemet és most futórekordokat döntök, mert kicsattanok az egészségtől. Kitaláltam, hogy a 100 éves kort szeretném megélni egészségesen. Fizikálisan és mentálisan egyaránt és ezt csak most tudom megalapozni

– kezdte a Fem3 Caféban Rippel Ferenc, aki annak ellenére, hogy egyebek mellett elhagyta étrendjéből a cukrokat és a lisztet, rengeteget eszik. Amikor elárulta, hogy pontosan mennyit, a műsorvezetőknek kiguvadt a szemük.

Nagyon sokat eszem és nagyon jókat, már 400 féle ételt alakítottam át. Naponta 6-7 ezer kalóriát fogyasztok, de a kalória nem számít. Akinek a szervezete adaptálódott és elfogadja a zsírokat, annál nem számít a kalória, a tápanyagérték a fontos

– magyarázta az artista, aki azt sem titkolta, hogy az orvosi egyetemre szeretne járni, de már most is boldog, mert mindent ért.

Jelen pillanatban természetgyógyásznak tanulok, ez az első lépcső hozzá. Az itt szerzett modulok és kreditpontok a felvételihez lesznek jók. Valószínűleg egy posztgraduális képzést tudok magam mögé rakni, de a biokémia is érdekel. Nem hittem volna, hogy tudok latinul beszélgetni orvosokkal, de most már tudok és ez egy nagyon jó dolog.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik