Szórakozás

Csoportosan távoznak a színészek Eszenyi Enikő színházából

Eszenyi Enikő (Eszenyi Enikő)
Eszenyi Enikő (Eszenyi Enikő)

Egy hete derült ki, hogy Stohl András titokzatos felkérést kapott, amit nem tud összeegyeztetni a színházi szerepléssel, ezért egy időre megválik a Vígszínháztól. Most azonban kiderült, hogy nem ő az egyetlen, aki úgy döntött távozik az Eszenyi Enikő vezette társulatból.

A Bors információi szerint összesen kilenc színész búcsúzik az évad végén, akiknek nagy részét a tévés produkciók csábították el.

A színházvezetés – és ez értendő minden hazai teátrumra – egyszerűen nem tud versenyezni azokkal a tévés produkciókkal, amelyekből egyre több indul mostanában. Jönnek a sorozatok, amelyek úgy szippantják be a művészeket, mint egy fekete lyuk. Érdekes munkát, országos ismertséget és magas gázsit kapnak, ha igent mondanak, ez pedig óriási csáberő. Stohl András esete speciális, nem sorozatba megy, úgy tudjuk, rajta kívül távozik többek között a Válótársakban és az idei legnézettebb tévés produkcióban, A mi kis falunkban is főszerepet játszó Lengyel Tamás, és megy az immár hat éve a Vígben játszó Kerekes József. Szintén az RTL Klub sorozatában szerepel Bata Éva. Ő szexi kocsmárosnőként szerzett népszerűséget a sorozatban.

A többi távozó neve egyelőre nem publikus, így a teátrum sajtóosztálya nem is árult el velük kapcsolatban konkrétumokat.

Az évad végéig minden társulati tagunknak szerződése van, így zavartalanul játsszuk tovább az előadásainkat. Egyelőre tartanak a szerződtetési tárgyalások, szokásainkhoz híven május 1-jén hirdetjük ki az új évad bemutatóit, az évadzáró sajtótájékoztatón pedig a sajtó munkatársai találkozhatnak új és a Vígszínházhoz hosszú évtizedek óta hűséges és odaadó művészeinkkel is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik