Szórakozás

Eltemették George Michaelt

Három hónappal a halála után, végső búcsút vettek az énekestől.

Az énekes 53 éves korában, váratlan hirtelenséggel hunyt el karácsonykor. Halálának okát sokáig vizsgálta a rendőrség és az orvosszakértők, akik végül megállapították, hogy a szívizomgyulladás és az elzsírosodott máj kettőse vezetett George Michael halálához.

A család csak a hivatalos eljárások után kezdhette meg a temetés szervezését, a szűk körű búcsúztatót – amelyen csak a család és a közeli barátok vettek részt – pedig március 29-én, szerdán tartották meg. Azt már korábban is tudni lehetett, hogy a privát szertartás az észak-londoni Highgate temetőben lesz majd, ahol a sztárt édesanyja, Lesley Angold mellé helyezik örök nyugalomra.

Megerősítjük, hogy az énekes, George Michael temetése ma lezajlott. A család és a barátok összegyűltek és egy szűk körű, privát ceremónián elbúcsúztak szeretett fiuktól, testvérüktől és barátjuktól. George Michael családja szeretne köszönetet mondani a rajongóknak szerte a világon a rengeteg szeretetért és támogatásért, amit üzeneteikkel adtak

– áll a hivatalos közleményben, amelyet a bbc osztott meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik