Szórakozás

A Jóban Rosszban pszichiáterének 20 évig nem jutott eszébe, hogy elvegye a párját

A TV2 sorozatának Bezerédi doktora még a színiiskolában ismerkedett meg szerelmével, Zsuzsával, de az együtt töltött két évtized alatt nem gondoltak arra, hogy hivatalosan is összekössék az életüket. Kedvek Richárd még néhány éve is azt mondta, hogy nem kell nekik papír, most azonban kideült, hogy nemrég mégis rászánta magát a lánykérésre

A születésnapja volt, vacsorázni vittem, majd taxiba ültünk, bekötöttem a szemét, és elhajtottunk a Széchenyi-hegyre a kilátóhoz, az emlékezetes első randevú helyszínére. Addigra Zsu testvére a barátnőjével legalább kétszáz mécsest meggyújtott, és bekészítette a pezsgőt is. Ott kértem meg a kezét, és igent mondott. Mit tagadjam, titokban igen romantikus férfi vagyok, szeretem megadni a módját

– mesélte a Best magazinnak a színész, aki fél évnyi szervezés után oltár elé is vezette párját, majd egy hagyományos lagzin ünnepelték meg, hogy férj és feleség lettek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik