Szórakozás

VV Laci 3-4 hét múlva nekilát a gyerekcsinálásnak

A Való Világ 7 egykori játkosának, VV Lacinak nagy tervei vannak a közeljövőre. Hamarosan elindul egy testépítő versenyen, ezért most kőkeményen edz.

Szerintem az a ciki, hogyha egy férfi nem figyel magára. Hogyha túlságosan odafigyel, az csak előny. Hiszen egy igényesebb embert mindenki jobban szeret, mint egy igénytelent

– mondta a StoryExtrának Laci, aki nem csak a megmérettetés miatt tartja fontosnak, hogy jó kiállása legyen. Azt akarja, hogy új barátnője – akivel december óta tart a románc – biztonságban érezze magát mellette.

A Tenerifén dolgozó Szandival ráadásul nagyon komolyan tervez. VV Lacinak ez a néhány hónap elég volt arra, hogy gyereket akarjon párjától. Az esküvőt azonban még nem tervezi, az csak egykori villatárs szerelmével, VV Edinával való kapcsolatában került szóba, de vele már egy éve szakítottak.

Olyan jól megvagyunk, hogy már babát is tervezünk és neki is látunk egy olyan 3-4 hét múlva ennek a babaprojektnek és hát azt szeretném, hogy az én fiamnak jóképű apukája legyen, kigyúrva.

Olvasói sztorik