Szórakozás

Március végén írhatnak ki új pályázatot Jordán Tamás helyére

Március 27-én rendkívüli ülést tart a szombathelyi önkormányzat, ott döntenek a Weöres Sándor Színház új igazgatói pályázatáról.    

Szombathely önkormányzata március 27-én rendkívüli ülést tart, amelyen várhatóan döntenek majd a Weöres Sándor Színház újabb ügyvezető igazgatói pályázatának kiírásáról is – tudta meg az MTI pénteken városházi forrásból.

Jordán Tamásnak, a teátrum jelenlegi igazgatójának megbízatása 2017. szeptember 30-án jár le, az előadóművészeti törvény szerint pedig legalább hat hónappal a megbízatás lejárta előtt kell pályázatot kiírni, tehát a szombathelyi önkormányzat a második pályázati eljárást is a törvényi határidő előtt indítja el.

 “A döntés mindenkit megalázott, aki támogatott”

Jordán Tamással készült interjúnkat itt olvashatja el!

A Weöres Sándor Színház igazgatói pályázatát március 2-i ülésén tárgyalta az intézményt fenntartó szombathelyi közgyűlés, ám a színházigazgatói kinevezésről nem tudtak dönteni, a városvezetés ugyanis a pályázati eljárás sérülésére hivatkozva – a másik pályázó, Dér András filmrendező pályázati anyaga kiszivárogott és ezért ő visszalépett – előbb új pályázat kiírását javasolta, majd az egyedüli pályázóként maradt Jordán Tamás harmadszori kinevezéséről is szavazott. De mindkét esetben patthelyzet alakult ki, így a név szerinti szavazás után végül mégis eredménytelen lett a pályázat.

Jordán Tamás később azt nyilatkozta, hogy újra pályázni fog az általa alapított színház vezetésére, de hozzátette azt is, a kialakult helyzet miatt nagyon nehéz tervezni a következő évadot, ezért szerinte elfogadható megoldást jelentene, ha igazgatói megbízását a következő évad végéig meghosszabbítanák.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik