Szórakozás

Berki Krisztián nőnapi kedveskedése nem úgy sült el, ahogy azt tervezte

Nagyon finoman fogalmaztunk a címben, mert valószínűleg kevés kínosabb próbálkozása volt mind Berkinek, mind a TV2 csoportnak arra nézve, hogy saját figyelmességükre igyekezzenek felhívni a figyelmet.

Kezdődött az egész azzal, hogy már tegnap, azaz március 7-én megjelentek bejegyzések Berki Krisztián közösségi oldalain, ahol arra biztatta női követőit, hogy legyenek ott másnap, tehát ma reggel a “flashmobon” a TV2 Róna utcai székháza előtt, ahol ő szeretettel vár minden hölgyet egy szál virággal nőnap alkalmából.

Folytatódott aztán azzal, hogy a nagyon macsóból hirtelen nagyon a nők tisztelőjévé váló műsorvezető félbeszakította a Mokkát is, azért, hogy Serfőző Krisztinának adjon át egy szál tulipánt, majd pedig a beígértek szerint az utcára vonult, és a FEM3 Café tudósítása közben igyekezett kiosztani a kezében lévő körülbelül öt szál virágot. De még ez is nehézkes volt, ugyanis meglepő módon nem gyűltek össze tömegek a felhívásra, így konkrétan a szomszédos rendelőintézetbe igyekvő, vagy éppen ott dolgozó hölgyek között sikerült nagy nehezen szétosztani a nőnapi meglepetést.

És egy kis spoiler az alábbi videóból: a legjobb rész az, amikor az idős hölgy megkérdezi, melyik csatornától is vannak, mert ő látta, hogy a másikon is ugyanilyen tulipánt osztogattak korábban. Snitt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik