Szórakozás

Nádai Anikó albérletbe költözött a kisfiával

Az egykori realityszereplő és gyermekének édesapja január elején jelentették be, hogy öt év után külön utakon folytatják. Exe, Kovács Dániel – aki az RTL Klub több sorozatának is rendezője – nem szomorkodott sokáig egyedül. Februárban már a Facebookon vállalta kapcsolatát Szorcsik H. Vikivel.

Nádai Anikó eközben sokkal nehezebb helyzetbe került. Egyelőre nem tudni, hogy a csatornája számol-e vele nagyobb produkcióban, és a kisfiával is albérletbe kellett költöznie. Igaz, a celeb azt mondja, gyermeke apjával rendszeresen tartja a kapcsolatot és segítik egymást.

A szakításunk után albérletet vettem ki, és ott kezdtem új életet. Mindennap találkozunk, természetesen a gyerek miatt, ahogy korábban már elmondtuk, közösen, egyetértésben neveljük Patrikot, apaként mindig számíthatok rá

– mesélte még a Story-gálán a Borsnak Nádai, aki az elmúlt hónapok eseményei miatt sokat fogyott. Emiatt pedig többen aggódnak érte.

Feltűnik mindenkinek, aki velem szemben jön, mennyire sovány vagyok. Ez a ruha pont ezért lett ilyen: ápol és eltakar, nem látszik benne, mennyire lefogytam. De egyébként jól érzem magam, nem vagyok beteg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik