Szórakozás

Újabb változások a Barátok közt szereplőgárdájában

Gubik-Agi(650x433).jpg (Array)
Gubik-Agi(650x433).jpg (Array)

Alig több mint egy hete derült ki, hogy Kiss Ramóna 16 év után kiszáll a sorozatból, most máris újabb távozók neve merült fel. A Berényi Ágnest alakító Gubík Ági és Hanna karakterét megformáló Nyári Diána jövője vált kérdésessé.

A szóbeszédek után, a Bors megkereste a Barátok közt sajtófőnökét és kiderült, hogy Gubík Ági szereplése ritkulni fog, szerződése módosulása miatt.

Gubík Ági nem hagyja el a sorozatot, egy idő után az együttműködés formája vál­tozik, és vendégszereplő­ként láthatják majd a nézők, tehát továbbra is része lesz a sorozatnak

– mondta el Böjte Piros, aki a másik szereplő helyzetéről is beszélt. Ebből kiderül, hogy Nyári Diána jövője még bizonytalan, egy időre biztosan eltűnik a képernyőről. de az is lehet, hogy végleg búcsúzik.

Dia karaktere, Holman Hanna távozik a Mátyás király térről, de csak egy időre, majd a nézők újra láthatják. A távollét egyrészt dramaturgiai, másrészt szerződéstechnikai, harmadrészt Dia terveit érintő kérdés. A tervek szerint Hanna karaktere a távozás után időről időre visszatért volna, de mivel Dia felvételizni fog a Színház- és Filmművészeti Egyetemre, így ez az időszak átszervezésre került. Amíg nem forgat a sorozattal, az az idő a felvételire való felkészülésre használható, majd újra forgat, és amennyiben felveszik az egyetemre, véglegesen távozik a sorozatból. Ez Dia és a vezetőség közötti egyeztetés eredménye.

RTL Klub/Story Extra

Ajánlott videó

Olvasói sztorik