Szórakozás

Orosz Barbara már bánja, hogy 21 évesen levetkőzött egy magazinnak

A vörös műsorvezető mások hálószobatitkait beszéli ki, de saját magánéletéről nem szeret mesélni. Orosz Barbara karrierje elején egy erotikus műsort vezetett, ennek ellenére nem tette folyton közszemlére magát. Egyetlen kivétellel, amit azóta meg is bánt. 21 évesen a CKM férfimagazinban mutatta meg magát.

Nem szerettem azokat a képeket. A csatornám kérése volt a fotózás. Életemben ez volt az egyetlen alkalom, amikor vetkőztem. Manapság a test megmutatása egészen máshol tart, igaz, szégyenlős nem voltam soha. De hasonló sorozat rólam biztos nem fog többé készülni

– kezdte a Borsnak a tévés, aki az első vetkőzés után újabb felkérést kapott.

A nyuszis magazin tett ajánlatot, nem is egyszer. Radnai Péter volt az első, majd az utódjával, Pantl Péterrel is beszélgettünk erről, de én egyértelműen ellenálltam. Hiába vezettem erotikus műsort, nem hiszem, hogy kifelé mindent meg kellene mutatnom.

Orosz Barbara ráadásul nem szereti visszanézni akkori alakját. Ma, 37 évesen és vékonyabban sokkal elégedettebb magával, mint másfél évtizede.

A régi, teltebb alakomat ma már nem szeretem látni annyira. A testem teljesen átalakult. Huszonegy éves voltam, amikor azok a képek készültek. Most érzem jól magam a bőrömben, a 36-os ruhaméretemmel. Magabiztosabb is vagyok, mint akkor, ez nyilván annak is köszönhető, hogy ma már sikeres műsorgyártó céget vezetek, producer vagyok, több lábon állok, így nem vagyok kiszolgáltatva.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik