Szórakozás

A Trump-hívők nem bírják, ha az Oscar-gálán politizálnak

Eddig kétharmaduk tett így.

A Trump-szavazók 66 százaléka kikapcsolta az Oscar-gála közvetítését, ha a díjazottak politikáról beszéltek. Ez csak a Clinton-szavazók 19 százalékát zavarta – állapította meg egy februári közvélemény-kutatás. A The Hollywood Reporter és a National Research Group 800 amerikait kérdezett – felerészben Trump, felerészben Clinton szavazóit – filmekről, díjátadókról, politikáról.

A Trumpra szavazók 44 százaléka állította, hogy szerinte a díjátadók beszédei túl politikusak, a Clinton-szavazók azonban úgy vélték, lehetnének még inkább átpolitizáltak. Utóbbi csoport 43 százaléka mondta, hogy szeretné, ha a díjazottak szóba hoznák Donald Trump viselkedését, az elnök szavazóinak azonban csak 8 százaléka fogadná el ezt.

Összességében a megkérdezett Trump-szavazók 68 százaléka utasítja el az Oscar-gála politikai tartalmú beszédeit, a Clinton-szavazóknak pedig 23 százaléka érez így.

Egyébként az összes válaszadónak mindössze negyede állította, hogy egy kérdésben megváltozott a véleménye egy Oscar-gála hatására.A felmérés kimutatta, hogy csak az amerikaiak 33 százaléka tudja, hogy idén Jimmy Kimmel lesz az Oscar-ceremónia házigazdája. Miután azonban megtudták, hogy Kimmel vezeti a műsort, 52 százalék állította, hogy megnézi az ABC tévécsatorna élő közvetítését február 26-án este.

A korábbi Oscar-házigazdák közül a Trump-szavazók 19 százalékának tetszett a legjobban Billy Crystal, a Clinton-hívek közül pedig 11 százalék kedvence volt a színész. A tavalyi műsorvezető, Chris Rock a Clinton-szavazók 17 százalékának tetszett, míg a másik oldalon csak 9 százaléknak. Seth MacFarlane egyik csoportnak sem tetszett, mindkét részről 7-7 százalékot kapott.

A legrosszabb emléke minden megkérdezettnek a James Franco és Anne Hathaway-duóról maradt: csak öt-öt százalékban szavaztak rájuk. Az abszolút kedvenc mindkét táborban Ellen DeGeneres volt: a Clinton-szavazók 25 százalékának, a Trump-szavazók 20 százalékának a talkshow-házigazda jött be leginkább.

Az idén a legjobb filmek mezőnyében Oscarra jelölt kilenc alkotás közül egyet sem tudott megnevezni a megkérdezettek zöme: tízből hatan nem ismerték a jelölteket.

A megkérdezett Clinton szavazók 39-százaléka, a Trump-csoport 26 százaléka tudta, hogy a Kaliforniai álom című musical Oscar-esélyes. A Holdfény című dráma Oscar-jelöléséről a Clinton-hívek 16 százaléka, a Trump-szavazók 6 százaléka tudott.

A felmérés szerint a Clinton-szavazók kicsivel nagyobb arányban nézték meg az Oscar-jelölt filmeket, mint a Trump-táborba tartozók. Egy film azonban mindkét csoportban nagy sikert aratott: Ryan Reynolds Deadpool című szuperhős-paródiájára a Clinton-hívek 56 százaléka, a Trump-szavazók 43 százaléka ült be a moziba. Ezt a produkciót azonban egyetlen Oscar-mezőnyben sem jelölte az amerikai filmakadémia.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik