Szórakozás

George Clooney végre beszélt születendő ikreiről

Már hónapok óta keringett arról a pletyka, hogy George Clooney felesége, Amal várandós, ráadásul nem is egy, hanem két babával. Nemrég hivatalos források is megerősítették az ikerterhességet, most pedig az 55 éves színész is beszélt a kicsikről.

Igazán boldogok és izgatottak vagyunk. Egy nagy kaland lesz, amit már tárt karokkal várunk

– idézi az eonline a színészt, aki arról is beszámolt, hogy barátai hogyan fogadták a nagy hírt.

Először nagy csend lett, aztán mindenki síró babákat kezdett utánozni, majd nevetésben törtek ki.

Múlt héten egyébként már az is kiderült, hogy milyen neműek lesznek a babák. Clooney édesanyja ugyanis a Vogue-nak adott interjújában elárulta, hogy egy fiú és egy lány unokája is lesz.

Fotó: Mike Marsland/Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik