Szórakozás

Sikítófrász: új műsort kapott Lakatos Márk

Lakatos Márk vezeti a Viasat3 tegnap este indult új celebvetélkedőjét, a Sikítófrászt. A stylist maga is meglepődött, hogy rábízták a házigazda szerepét.

“Visszakérdeztem, hogy tutira engem akarnak-e felkérni, mert ilyet még nem csináltam. Énekeltem, bolondoztam, zsűriztem és divatműsort csináltam már a tévében, de esti showműsort még nem vezettem. Az elején marhára izgultam, de összeszedtem magam és megpróbáltam a maximumot teljesíteni”

– mondta a 24.hu-nak a férjet kereső Lakatos Márk, akinek új műsorában a celebszereplőknek ez a feladatuk, hogy extrém körülmények között, ijesztőbbnél ijesztőbb próbatételek során énekeljenek és találják el a helyes hangokat.

“Végig nagyon jól szórakoztam, és a visszajelzések alapján a készítőknek is tetszett amit csináltam. Lehetséges, hogy ezután többször láthatnak majd műsorvezetőként is”

– tette hozzá Márk, aki tegnap az első adás győztes csapatával, Szirota Jeniferrel, Ya Ouval és Cristofellel látogatott el a Noé Állatotthon Alapítványhoz, hogy adományként jelképesen átadják a csapat által megszerzett 260 000 forintot.

Fotó: Viasat3
Fotó: Viasat3

Ajánlott videó

Olvasói sztorik