Szórakozás

Will Smith fia: Miért nem gyógyítják Instagrammal a rákot?

Jaden Smith-nek múlt pénteken nem sikerült a forgalmi vizsgája, és ahelyett, hogy elfogadta volna, illetve méltósággal feldolgozta volna a helyzetet, hisztirohamba kezdett a közösségi oldalain, írja a Lainey Gossip.

Elég vicces lesz elmondani apámnak, hogy elbuktam

– kezdte az élő videóját Smith, majd elfajultak a dolgok. A celebgyerek kitért arra is, hogy emiatt elköltözik Los Angeles-ből (ott ugyanis elég durva a közlekedés), majd olyan mélységekbe csap át, amit nem is igazán értünk, inkább szó szerint közlünk.

Tudjátok, ez is csak azt mutatja meg, hogy a társadalmunk és az életünk milyen szomorú néha. Olyan életet alkoss magadnak, amilyet akarsz. Mindenki kövesse a szívét… Manapság nehéz valóban olyan életet alkotnunk, amilyet akarunk, ugyanis nincs senki, aki a fiatalokat vagy a fiatalok kreativitását támogatná

– mondta.

rt

Ezután egy érdekes dologról kezdett el filozofálni, amikor feltette a nagy kérdést:

Mi az az Instagram élőzés*? (*Egyébként az, amin keresztül Smith többek között ezt a kérdést is feltette – a szerk.)

Ezután tovább boncolta a kérdéskört.

A tudósok miért nem élőznek? És én miért? Miért nem gyógyítják Instagram élőzéssel a rákot? Miért nem élőznek az emberek a békéről? Ennek nincs értelme. Ebben az életben semminek nincs értelme

– mondja, majd hozzáteszi:

Itt ülünk az Instagram előtt, elvonva a figyelmünket minden elől, emiatt pedig még a saját életünkre sem figyelünk. Azért élőzünk, hogy elmeneküljünk, és ne kelljen arra gondolnunk, hogy senki sem akarja támogatni a kreatív törekvéseinket.

A tisztánlátás kedvéért térjünk vissza az alapkonfliktusra, ami miatt Smith négy percig beszélt hasonlóan mély dolgokról:

nem lett meg a forgalmi vizsgája.

Ha valakinek van kedve, itt megnézheti a teljes adást:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik