Szórakozás

Most már Vajna Tímea is készen áll a babaprojektre

Andy Vajna és felesége már évek óta azt hangoztatják, hogy egyszer közös gyermeket szeretnének, eddig azonban halogatták a dolgot. Vajna Tímea jósnője azonban azt mondta, hogy 2018-ban megszülethet a baba, így a párnak hamarosan neki kell látnia a procedúrának.

Vajna – akit már neje is Télapónak becéz – korábban úgy nyilatkozott, hogy ő már elhatározta magát a családbővítés mellett, már csak Timin múlik, hogy mikor lépnek a tettek mezejére. A Story magazin szerint pedig végre az üzletasszony is készen áll az anyaságra.

 

Fotó: Facebook
Fotó: Facebook

Ajánlott videó

Olvasói sztorik