Szórakozás

Jakupcsek Gabriella elárulta, hogy milyen műsort vezetne szívesen

Amióta az MTVA kirúgta, azóta nem kapott állandó lehetőséget a képernyőn Jakupcsek Gabriella. A tévés neve több műsor és csatorna kapcsán is felmerült az elmúlt hónapokban, de mindegyik pletykának bizonyult. A műsorvezető egyébként is elmondta, hogy nem szeretne mindenáron szerepelni, olyan műsort keres, amiben valóban jól érzi magát. Most pedig az is kiderült, hogy mi lenne az.

Semmiféleképpen nem vagyok függő, de az tény, hogy imádok játszani, versenyezni. Lehet az a játék lóverseny, kártya, társas vagy bármi. Szeretem az olyan helyzeteket, ahol nyerni lehet, hiszen ezért érdemes játszani. Nem véletlen, hogy nyolc évig vezettem kvízműsort, és bizony bevallom, ilyesfajta műsort csinálnék megint

– mondta a Borsnak Jakupcsek, aki addig sem tétlenkedik. Könyvet írt és saját kommunikációs cégét vezeti.

Ma már nem beosztottként dolgozom, hanem magam osztom be az időmet, ami óriási szabadság, és sokkal sokrétűbb munkákat is végezhetek. Nem dolgozom kevesebbet, de így több időm van a kislányomra, Emmára, mint például a fiaimra volt, amikor ők ennyi idősek voltak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik