Szórakozás

Sebestyén Balázsék még nem kapták meg a novemberi fizetésüket a Class FM-től

A Morning Show egykori csapata már második hete a Rádió 1-en ébreszti a hallgatókat, Sebestyén Balázsék ugyanis december elején elhagyták a Class FM-et. A műsorvezető szerint méltatlan elválás és búcsú után azonban még továbbra sem fizették ki őket. A novemberi fizetésüket nem kapták meg és azóta nem is tudják elérni korábbi munkaadójukat.

Nem indokolták meg, mert nem is lehet őket elérni

– reagált rövidebb a Blikknek Balázs arra vonatkozóan, hogy a Class FM kifizette-e őket.

Sebestyén egyébként arról is mesélt a napilapnak, hogy milyen rossz körülmények között kellett dolgozniuk.

Háborús körülmények között dolgoztunk, rácsokkal, omló vakolat mellett, koszos függönyök között, linóleum, kosz, mocsok. Aki odajött, nem hitte el, hogy innen szól évi hárommilliárdos árbevétellel a rádió.

Annak ellenére, hogy Balázsék most elégedettek a munkafeltételekkel, sőt Andy Vaját az sem zavarja, ha rajta élcelődnek, Balázs újra kihangsúlyozta, hogy felállnak, ha valaki beleszól a munkájukba.

Nem a TV2-höz mentem, hanem a Rádió 1-hez, ez fontos. Hogyha elvesztenénk azt a szerkesztői szabadságot, ami most van, és beleszólnának a műsorszerkesztésbe és hasonló dolgokra kérnének, amire most Marsi Anikót és Gönczi Gábort kérik, akkor biztos, hogy felállnánk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik