Szórakozás

X-Faktor: az egyetlen megmaradt csapatnak kellett távoznia

A finálé előtti utolsó élő show-hoz érkezett az RTL Klub tehetségkutatója.

A még versenyben lévő négy énekes Freddie Mercury emlékének szentelte az estét megnyitó közös dalt, ezután pedig a mentorált nélkül maradt Gáspár Lacin csipkelődtek kicsit a társai, na és persze Istenes Bence is.

ByeAlex a Ham Ko Ham produkcióját konferálta fel elsőként, akik a Rúzsa Magdi dalát hangszerelték át, elég alaposan. És nem is túl jól, legalábbis az ítészek egyáltalán nem voltak elégedettek az előadással. Mata Ricsi azonban kellemesen lepte meg a mentorcsapatot, a tinédzser ezúttal sok dicséretet zsebelhetett be a Piramis ikonikus dalának előadásáért.

Opitz Barbarát Tóth Gabi igyekezett kicsit kimozdítani a komfortzónájából, az énekesnő egyetlen még megmaradt mentoráltja egy kis tangóval dobta fel a produkcióját, ami azonban nem nyerte el mindenki tetszését. Gorbunov Dmitrijt helyenként pontatlannak és hamisnak érezték az ítészek, Gáspár Laci szerint pedig ezek már nem megengedhetőek a döntő előtt.

A második kört Mata Ricsi kezdte meg, aki egy elcsépelt bulislágerrel nyűgözte le a zsűrit és a közönséget. Tekintsünk is el inkább a háttérben táncoló óriásvirsliktől és banánoktól….

A Ham Ko Ham másodszorra a Szájber gyerekkel támadt, amivel sikerült is teljesen kiakasztaniuk Tóth Gabit, aki rémálomként élte meg a produkciót, de Gáspár Laci sem volt elégedett a színpadi teljesítménnyel. A bulihangulatot aztán Dmitrij egy lírai dallal ölte meg, de előadásával ezúttal sem győzte meg egyértelműen a zsűrit.

Opitz Barbi második előadását az est, sőt az eddigi adások legnagyobb pillanatának érezték a mentorok, Gáspár Laci szerint a tinilány már most a verseny győztese, Tóth Gabi pedig természetesen sírva ígérgette, hogy élete végéig vigyáz a kis “angyalkájára”.

Extra produkcióként a Rapülők és a Wellhello rappárbaját láthattuk, mielőtt kiderült, hogy kik a jövő heti döntő biztos résztvevői, illetve ezúttal melyik két versenyzőnek kell párbajoznia a továbbjutásért. Mata Ricsi és Opitz Barbi a nézők szavazatai alapján biztos finalisták,Gorbunov Dmitrij és a Ham Ko Ham sorsáról azonban a mentorok dönthettek a harmadik produkciójuk után.

ByeAlex természetesen nem a saját csapatát küldte haza, így szerinte Dmitrijnek kellett távoznia, Puskás Peti sem szavazott a mentoráltja ellen, így egy voks az ukrán énekes továbbjutása érdekében is repült. Tóth Gabi szerint a Ham Ko Ham számára ért véget a verseny, Gáspár Laci viszont Dmitrijt küldte volna haza az X-Faktorból.

Így végül a boríték döntött, és a nézői voksok szerint a Ham Ko Ham számára közvetlen a döntő előtt ért véget a versengés. Gorbunov Dmitrij pedig csatlakozhatott Opitz Barbihoz és Mata Ricsihez, akikkel a jövő heti döntőben küzdhetnek meg egymással a 2016-os X-Faktor győztese címért.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik