Szórakozás

Zimány Linda szinte mindent kidobott a hűtőjéből

Zimány Linda a napokban egy orvosi vizsgálat után tudta meg, hogy mi okozza egészségügyi problémáit. A modellnél háromféle ételallergiát állapítottak meg, ezért kénytelen odafigyelni arra, mit eszik.

“Két héttel ezelőtt elmentem egy vérvételre, illetve nem egyre, hanem háromra, ami különböző allergiákat néz. Gyakorlatilag kiderült, hogy majdnem mindenre allergiás vagyok jelenleg. Úgyhogy nem hiába voltak elég komoly problémáim, úgyhogy most eléggé oda kell figyelnem az étkezésre. Glutén, laktóz, mogyorófélék, és tojás… úgyhogy nem mondom, hogy egyszerű jelenleg az étkezés. Ez három napja derült ki. Azóta követem, vagy próbálom követni a diétát. Az első nap álltam a hűtő előtt és elkezdtem kidobálni mindent, amit nem ehetek… olyan dolgokra jöttem rá, hogy tejfehérje vagy tojásfehérje szinte mindenben van, úgyhogy nem egyszerű a történet”

– mondta a Story Extrának az éppen sivatagban lazuló Linda, akit a karácsonyi menü is kihívás elé állít majd.

“Sajnos a karácsony is így fog telni, de igazából csomó mindent ehetek is. Nem lesz ezzel probléma, azért hozzá lehet alakítani a karácsonyi menüt. Illetve van egy nagyon kedves ismerősöm, ő megcsinálja nekem a bejglit is teljesen glutén, laktóz és tejmentesen. Teljesen cukormentesen. Úgyhogy büntetlen lesz a karácsony ilyen szempontból.”

Olvasói sztorik