Szórakozás

Gálvölgyi Jánost nem hívják a filmrendezők

Amilyen sűrűn látni a tévében és a színházak színpadán, olyan ritkán szerepel mozifilmekben Gálvölgyi János. A 68 éves színművész azt is tudja, hogy miért nem olyan keresett a filmrendezők körében.

“Megmondták nekem, hogy én nagyon ismert vagyok. Azt meg egyébként Szabó István árulta el, hogy vannak arcok, akiket nem szeret a kamera. Ő mondta, hogy ha megnézed, a világ egyik legnagyobb színészét, Laurence Olivier-t nem szerette a kamera. Ő nem lett sikeres filmszínész. Túl a színészi képességeimen, föltehetőleg én is ilyen vagyok. Van ilyen”

– mondta Lovász Lászlónak a Lakástalkshow-ban Gálvölgyi, aki hozzátette: egyáltalán nincs benne sértettség emiatt.

Az idén komoly betegségből felépülő János arról is beszélt, hogy ellentétben arról, amit róluk gondolnak, a komikusok a való életben nem mindig viccelődnek. Ez igaz rá is, ráadásul Gálvölgyi a színpadon sem tűri a vicceskedést és a léhaságot.

“Én borzasztó kedves ember vagyok, de a színpadon nem: olyan értelemben, hogy nem tűröm meg, hogy körülöttem fegyelmezetlenség legyen.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik