Szórakozás

Vastag Tamás: Az embert az utódnemzésre találták ki

A legkisebb fiú megelőzve bátyjait, 25 évesen lett édesapa. Vastag Tamás általában keveset nyilatkozik a magánéletéről, de most elárult néhány részletet nyáron született első gyermekéről.

“Az apaság nagyon jó dolog! Az embert az utódnemzésre találták ki, genetikailag így vagyunk kódolva. Szeretem nagyon Samut! Most lesz hat hónapos. Sír, ha éhes, alszik, ha álmos, mosolyog, ha boldog. Három-négy óránként eszik. Éjszaka is! Úgy vélem, a legnagyobb munka a gyereknevelés. De abban biztos vagyok, hogy nagycsaládos leszek. Minimum három gyereket szeretnék”

– mondta a Borsnak az énekes, aki igyekszik minél több időt a családjával tölteni, de így is sok estét töltenek külön.

“Persze, ha nem dolgozom, otthon vagyok. Ha három egymást követő napon Békéscsabán és Gyulán lépek fel, akkor viszont nem éri meg közben hazajönni. Három órát autózni azért, hogy hajnali kettő és öt közt otthon legyek, annak semmi értelme. Alapvetően Budapesten élek, de másfél-két hónapot Győrben, Békéscsabán és Sopronban is eltöltök, ha ott játszom. Mindenhol otthon vagyok, mert az otthon ott van, ahol megteremted magadnak. Hat éve élek ebben a körforgásban. Ennyi rugalmasság kell, hogy legyen az emberben.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik